2017. február 22., szerda

Új árfolyamcsúcson a bitcoin: 1142 USD

Kedves Olvasók, lehet készíteni a popcornt, mert nem tudni, mi lesz: magyar idő szerint ma 19:00 és 19:30 közt újabb árfolyamcsúcsot döntött a bitcoin. Az eddigi árfolyamcsúcs: 1139,89 USD volt (2017-01-04), most pedig 1142,20 dollárnál állt meg, tehát látszik, hogy a 2013. decemberi 1132 dolláros csúcsot ugyan döntögeti, de tartósan áttörni, vagy legalább meghaladni nem tudja.

Ugyanakkor most kifejezetten árfolyampumpálást láthatunk, ebből tehát biztos visszaesés várható az eddigi tapasztaltok szerint.

Zolitól, a kriptodeviza-informátoromtól tegnap egyébként olyat hallottam, hogy a január 11-i zuhanás azért történt, mert Kínában rászállt a hatóság a bitcoin tőzsdékre, meg hogy jutalékot vezetnek be a kereskedés után, ami az állam érdeke, mert részesül belőle. Ugyanakkor a kommunikáció valami olyasmi, hogy ez azért van, hogy védjék a bitcoint, jelenleg ugyanis Kínában nem kell fizetni jutalékot a kereskedésért, hanem a gazdagok robottal nyomatják és pumpálják a bitcoint.

Olyat is hallottam, hogy elképzelhető, hogy most a bitcoin felmegy olyan 1400 dollár körüli árfolyamra, majd ha a kínaiak hamarosan visszatérnek, az árfolyam leesik majd, akár 700-800 dollárra is.

Én mindkét értéket szélsőségesnek tartom, ha megnézem az idei BTC/USD grafikont, de persze bármi megtörténhet, én nem vagyok elemző. A jövőt senki sem tudja megmondani, még kristálygömbből sem.

Zolitól olyasmit is hallottam, hogy a tőzsdéken szokásos, hogy január-februárban minden zuhan, vagy stagnál. Ezért ha év elején valamit nagyon vesznek, és megy fel az árfolyama, az akár egész évben szárnyalhat majd.

Ha a bitcoin lassú emelkedéssel, de el akarja érni a bűvös 3 ezer forintos határt, akkor természetesen igyekeznie kell, hiszen egy hónap alatt több mint 150 dollárt kéne emelkednie átlagosan az évben és ettől jelenleg el van maradva. Ugyanakkor ez most nem természetes árfolyam-emelkedés, hanem pumpálás.


6 megjegyzés:

  1. Nem ehhez kapcsolódó hír, hogy 270 nap után bedőlt a XABO.IO. Gondolom jó áron akarták kivenni a pénzt. :(

    VálaszTörlés
  2. Honnan lehet biztosra tudni, hogy ez árfolyam pumpálás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Heli-m!

      Csatlakozom Balázshoz, a pumpálás lényege, hogy piaci hír, vagy esemény nélkül folyamatosan megy felfelé az árfolyam spekulánsok által, akár napi több tíz dollárnyit is, hogy aztán egy nagy zuhanásban majd jelentős haszonra tegyenek szert. Ez az emelkedés sosem természetes, ahogy ez a bitcoin elmúlt évekbeli árfolyam grafikonján is látszik.

      Mindnesetre ez a pumpálás nekem már kicsit hosszúnak tűnik most, nem igazán látom, hogy hol fog kipukkadni a lufi, de szentül hiszem, hogy ki fog. Rendkívül meglepődnék (bár nagyon örülnék neki), ha az árfolyam ebben az ütemben folyamatosan nőne 2-3 ezer dollárig és ott stabilizálódna. A múltbéli események alapján erre rövid távon vajmi kevés remény van. Márpedig a napi több tíz dollárnyi emelkedés elvileg 1-2 hónapon belül elérné a 2-3 ezer dollárt is.

      Üdv.: Péter

      Törlés
    2. Ja és még annyit kiegészítésül, ami fontos: ne felejtsük el, hogy ezekben a napokban folyamatosan történelmi csúcsokon járunk, ami külön pikantériát ad a pumpálásnak.

      Törlés
  3. onnan hogy ok nélkül soha nem indul meg így felfelé az árfolyam. Nézd meg a grafikont, egyszercsak "magától" elindul felfelé, ugyanakkor amikor a volatilitás is megnövekszik.

    VálaszTörlés